Platform 11+

logo_platform11


Miért az Emilt? Az Emil és a detektívek fennállásunk óta a harmadik E. Kästner bemutató.

 

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, mint Magyarország és a főváros, Budapest egyetlen főhivatású gyerekszínháza, önálló társulattal rendelkező repertoár színház. Három játszó helyünkön 0-18 évig minden korosztálynak több féle előadást kínálunk. Az újdonságok mellett évente műsorra tűzünk klasszikusokat is.

 

img_5277.tiff foto_szlovakjuditAz Emil és a detektívek fennállásunk óta a harmadik E. Kästner bemutató. Az előző kettőt, a Május 35-öt (ezt a regényt is Horváth Péter alkalmazta színpadra) és a Két Lotti-t is több éven át sikerrel, nagy szériában játszottuk. Az Emil műsorra tűzésekor - szinte a Platform 11+ indulásával egy időben - merült fel bennünk az igény, hogy ne a hagyományos lineárisra simított, meseszínházas, zsánerszínészi alakítások jellemezte gyerekszínházi tradíciót kövessük, de a regényt újragondolva, a mához igazítva állítsuk színpadra az ismert történetet.

 

A regényben - rögtön az elején - egy, a Platform 11+ programját idéző gondolattal találkoztunk (ott egy fizetőpincér, Nietenführ úr mondja a saját nevén szereplő regényírónak, aki éppen új meseregényével „Petrezselyem az őserdőben" megírásával küszködik): „- Az ember csak olyasmiről írjon, amit maga is látott! Írjon a földalattiról, szállodákról meg egyéb ilyen dolgokról! Írjon a gyerekekről, akikkel naponta találkozik az utcán, olyan gyerekekről, amilyenek mi voltunk egyszer." (Neue Sachlichkeit!)

 

Adódott a következtetés: ha hűek akarunk maradni a szerző eredeti szándékához, akkor történetét ne a tőlünk tündérmesényi távolságban lévő 20-as évek Berlinjének külsőségeit megidézve játsszuk, de úgy, hogy magukra, saját gondjaikra ismerhessenek nézőink, a mai budapesti kiskamaszok.

 

A krimiben a gazdasági válságtól, a lecsúszástól és elszegényedéstől rettegő, a mindennapi megélhetésért küzdő kis és középpolgárok gyerekeinek, az egy-két jobb módútól a majdnem szegényekig ívelő csoportjával találkozhatunk, akik naphosszat az utcán csellengve élnek, s akik végül befogadják a bajbajutott vidéki fiút, elkapják a rablót, átadják az igazságszolgáltatásnak, jutalmat kapnak és híressé válnak.

 

Párhuzamok:

* Az 1920-as 30-as években felsejlő gazdasági válság, a mai Magyarországból nézve is átélhető.
* A regény és a színdarabunk szereplői egyaránt a 11+ korosztály képviselői.
* A pénz értéke nehezen fölfogható a mai kiskamaszok számára. Nem egyértelmű, mi a sok, és mi a kevés. Ugyanúgy hol alul, hol túlértékelt a pénz a fiatalok számára, mint Kästner korában. (Az előadást kísérő, a pénzzel kapcsolatos nézői reagálások visszaigazolják feltételezéseinket.)
* Az egész nap magukra hagyott kulcsos gyerekek, ma is keresik egymás társaságát.
* A kiskamaszok ma is felfokozottan érzékenyek erkölcsi kérdésekben, a jó és rossz megítélésekor.
* A vidéki fiú a fővárosi gyerekek számára ugyanúgy idegen, mint ahogy strébersége, elszánt céltudatossága is külön magyarázatot igényel.
* Emil idegenségének, megismerésének és elfogadásának stációit ma is ugyanúgy élik meg a kiskamaszok, mint egykor.
* A gyermekét egyedül nevelő anya, akkor is ismerős a mai gyerekek számára, ha az apa él, csak éppen a szülők külön élnek, mert elváltak.
* Manapság is, mint egykor, vonzza a fiatalokat a mesebeli jutalomnyeremény, a médiában való megjelenés, a siker.
* Az író kérdésére: mi érdekli jobban a fiatalokat a „fantasy", vagy a valóság, a mi előadásunkban is válaszolni kell.

 

img_5511.tiff foto_szlovakjuditAz új adaptáció megírására számos korábbi sikerünk rendezőjét, íróját: Horváth Pétert kértük fel, aki ekkor már túl volt a szegedi iskolásokkal való találkozóján és eredeti ötletét elvetve felismerte a lehetőséget, hogy a kiskamaszokkal folytatott beszélgetések tanulságait felhasználva írja meg számunkra és a platform 11+ számára Kästner klasszikusából saját darabját: az Emil2010ésadetektíveket.

 

Így került át a történet:

* a 20-as évek Berlinjéből a mába, 2010-be Budapestre.
* Emil nem Neustadtból, de Újvárosból (szószerinti fordítása a német városnévnek) utazik a fővárosba. Elvált apjához vonatozik Budapestre, aki taxisofőr, karambolozott a kocsijával és, ha nem kap kölcsönt egykori feleségétől, még a lakásából is kiteszik és hajléktalan lesz.
* A pénz, amit zsebéhez gombostűzött Emil: 260 ezer forint. A jutalom, amit a rablóért kap: egy millió Forint, a büntetés, amit a villamoson kell fizetni, mert jegy nélkül utazott: 12320 Forint. A vonaljegy ára 320 Forint.
* Aki kifizeti a pótdíjat: Erich Kästner, egy külföldi író Budapesten, aki ugyanazon a villamoson utazik, mint Emil.
* Kalapocskából és a dudás Gusztávból előadásunkban Jocó és Jutka, vagyis művésznevükön: Bonnie és Clyde lett, akik gitáron és dobon kísérik társaik utcai Hip-Hop táncát.
* A testbeszédben, a szlengben, a hip-hop táncok mozgásvilágában és zenéjében a fiatalok magukra ismerhetnek.
* A gazdag fiú nem a telefon mellett várja a nyomozás híreit, hanem videofilmet forgat Emilről, vészhelyzetekre társ bankkártyája van, tízezer forintos limittel és VJ-nek hívják(Video Jocker).
* Testvére J., gyerekszínész a Kolibriben és szerepe van egy „másik" Kästner darabban, a Május 35-ben. (A finálé „színház a színházban" jelenetében válik fontossá ez a tény.)
* A csapat ikreit az egykori Két Lotti előadásunk szereplői játsszák.
* Nálunk az előadás performatív gesztussal, a színház előcsarnokában, a regény IX. fejezetével, a villamosozással kezdődik. A fiatalokat és felnőtteket játszó szereplők elvegyülnek a várakozó nézők között, mintha a vasútállomás előtti téren lennének, és együtt várják a nézőkkel a villamost. Ide fut be a budapesti új körúti villamost idéző szerelvény, majd fölszállnak: a tolvaj Grundeisz, az író, Emil és a két Ellenőr. A nézők között megelevenednek a bujkáló Emil rémképei, majd félelmeit legyőzve pénz és jegy nélkül felszáll ő is, hogy ne veszítse szem elől a tolvajt, akkor jönnek az ellenőrök.
* Bevillamosozunk a nézőtérre. A színpadon az író folytatja a játékot. Először megmenti az ellenőröktől Emilt, aztán azon tépelődik, melyik történetet írja meg előbb, a Május 35-öt, vagy a bliccelő kisfiú történetét. Bábfigurák idézik az egzotikus mese szereplőit.
* A színház előtti Jókai téren találkozik Bonnie és Clyde Emillel, aki az Oktogonon száll le a villamosról, egészen a Jókai tér és az Andrássy utca sarkán lévő vendéglőig követi a tolvaj Grundeiszt, akinek a neve, bár németes, de darabunkban, amúgy magyarosan írjuk és ejtjük. Bonnie segítségül hívja VJ-ét, J-ét, Kisnetet és az ikreket.
* Történetünkben a mobil telefonok és az internet is szerephez jut.
* A valódi helyszínek között is kitüntetett fontossága lesz a színháznak. A játék során folyamatosan értelmezni, átértelmezni kell, hol vagyunk. Meg kell különböztetnünk a színháznak, mint helyszínnek és a színháznak, mint a történethez kapcsolódó helyszínek felidézésére létrejött médiumnak a valóságát.
* A színpadnyílás fölött három képernyőn, időeltolással a valódi helyszínek képeit láthatjuk, míg a színpadon egyszerű jelzésekkel, egy filmforgatás háttérképeihez hasonló díszletekkel jelezzük a helyszíneket. A képernyőkön láthatóvá válik a körúti villamosozás, a Nyugati pályaudvar, villamosmegálló az Oktogonon, az író szobája, az Andrássy út felől nézve a Jókai szobor, s mögötte: a játszótér hintái, háttérben a szállodával és a Kolibri Színházzal.
* A forgatás jelen idejű képeit a háttér horizontra vetítve látjuk.
* A videofelvétel az utolsó jelenetben, - mikor a színház előcsarnokában három gyerekcsapat üldözi és kapja el Grundeiszt - a nézőtéren maradtak számára is átélhetővé teszi az akciót. A képeket rap szövegekkel és zenével kísérik a színpadról a szereplők.
* A három üldöző csapat kiválasztása, irányítása egy képzeletbeli-valódi kolibris Május 35 előadást megszakítva, Grundeiszt a nézőtérre csalva indul. Az üldözés végén a színpadra visszatérve látjuk a nagy leleplezést és a finálét, amire - az elvált szülőkkel együtt - a médiák, korunk tv-és kibékítő Show-jának szereplői is megérkeznek.
* Végső tanúságként a felnőttek választ adnak az író kérdésére: „Hány lába van a cetnek?", míg a fiatalok Bonnie és Clyde dalát: a Vár az élet-et éneklik-táncolják.

 

Az előadás Horváth Péter új színpadi változatában úgy eleveníti fel a mai, 11+ korú nézők számára Emil történetét, hogy közben hívek maradunk a regény szelleméhez. Célunk, hogy a szereplők karakterét, szociális hátterét a mai kor realitásaihoz igazítva is átélhető legyen a krimi, a barátság, az üldözés, az önfeláldozás, és a gyerekek győzelmének öröme.

 


 

2010. február 24-27. között a finnországi Ouluban rendezett találkozón nagy sikerrel mutatták be Blahó Gergely Smash című kisfilmjét.

 

Németh Ákos Platform 11+ színdarabja, mely alapján a film készült, két tizenéves lányról szól, akik patikákból lopott tudatmódosító hatású gyógyszerek árusításával próbálnak menők lenni iskolatársaik körében. A népszerűségnek és gazdagságnak azonban ára van: végül maguk is függővé válnak.

 

 


 

Svájci túra

 

 

2010. január 14-16. között Németh Ákos és Novák János Zürichben találkozott Petra Fischerrel, Eva Rottmannal és Lorenz Langeneggerrel, a Kolibri elsőszámú partnere, a svájci Junges Schauspielhaus munkatársaival.

foyershz"Egyeztettük a közös munka terminusait, találkoztunk a zürichiek partneriskolájának 11 éves tanulóival, a színház drámapedagógusával, és a projektben részt vevő tanárnőkkel. Az iskolában körbe vezettek a diákok, és az általuk bemutatott különleges helyekhez kapcsolódó kitalált és valódi történeteket meséltek nekünk. A találkozás beszélgetéssel zárult, ahol mi Magyarországról és a Kolibri színházról meséltünk, majd közösen elénekeltük velük a Talla-Galla dalt, egy kolibris mesejátékból, a Bors néniből. A három zürichi partneríró: Eva Rottmann, Anna Papst, Lorenz Langenegger. Annával most nem találkoztunk, de megtudtuk, készített egy blogot, amin keresztül folyamatosan kommunikál a diákokkal, készülő darabjának típusaihoz gyűjtve ötleteket, dialógokat stb. Májusban a drámapedagógussal együtt egy teljes hetet dolgoznak majd a partneriskolában. Petra Fischer azt javasolta, - hogy kisebb legyen a nyomás a közös darabot író alkotókon - fogják föl a közös munkát építőkockákként, amelyben külön egységeket készítenek az írók és a gyerekek, majd közösen döntik el a színházakkal, milyen produkció kerekedjen ki ezekből a kockákból.

janoshsong2Zürichi élményeinket a színház Schiffbau játszóhelyének, műhelyeinek és raktárainak pincétől a padlásig történő körbejárása, egy fantasztikus bemutató, Lenz: DER HOFMEISTER Franz Castorf rendezésében, egy káprázatos Gogol: DER REVIZOR Sebastieab Nübling rendezésében, és egy izgalmas főpróba, Bente Jonker : DER ZERBROCHENE SCHLÜSSEL Andrea Kramer rendezésében tette teljessé. Köszönjük vendéglátóinknak, és a Platform 11+ projektnek ezt a feledhetetlen két napot!"

 

Novák János

Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

 


 

Sajtósok Greenwichben

 

 

greenwich"2009. november 16-18. között a Platform 11+ színházainak kommunikációs munkatársai Londonban találkoztak, hogy tapasztalatcserével előkészítsék a projektben történő együttműködést és megvitassák a program közös arculatának elemeit. A kétnapos találkozó kora esti ismerkedéssel indult a greenwich-i Trafalgar Étteremben: a résztvevők röviden bemutatták színházukat, illetve ott betöltött szerepüket, majd vacsorán mélyítették a formális kapcsolatokat.

Másnap reggeltől késő délutánig folyt a diskurzus a főszervező, Dirk Nelder felvetette elképzelésekről - a sajtósok nemcsak kellemesen fáradtnak, de kellőképp tájékozottnak és felkészültnek érezhették magukat az eszmecsere végére.

Este a vendéglátók, Julia Tymukal és Andrew Siddal szervezésében a kis csapat a közeli Eltham-be látogatott, ahol a brit szokás szerinti lámpagyújtás fesztiválhangulatú ceremóniája zajlott. Visszaérve Greenwich-be, egy indiai étteremben költötték el a búcsúvacsorát, majd a hotel bárjában még emésztették kicsit a fűszeres ízeket a későn fekvők.

Másnap a reggeli után már csak a hazautazás maradt, új élményekkel, új barátokkal gazdagodva."

 

Molnár Dénes

Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház

 


 

Platform 11+ drámatréning

 

 

salo"2009. október 9-12. között az olaszországi Saloban megrendezett drámapedagógiai tréningen színházi szakemberektől és drámapedagógiával foglalkozó szakemberektől kaptunk ötleteket, megoldásokat, különböző feladatokat arra, hogyan építsünk fel egy dráma órát, hogyan fejleszük a gyerekek írás és dráma készségét mind egyéni, mind csoportos foglalkozásokon.

Elöször egyéni feladatokkal kezdtünk, egyfajta bemelegítésként a későbbi komolyabb feladatokhoz. Különböző, pár percet igénybevevő technikákkal ismertettek meg bennünket, amelyek jó kiindulási alapot adtak a későbbi feladatokhoz. Ezeknél a feladatoknál inkább a mozgás dominál, mint a beszéd vagy az írás.

Ezután következtek az egyéni, de nagyobb kommunikációt igénylő feladatok, majd a csoportmunka, ahol már nem az egyénen, hanem a csoportban, közösen való munkán volt a hangsúly. Itt közösen kellett megalkotnunk egy karaktert, akit be kellett helyezni egy történetbe, majd a történetünket egy másik csoporttal együttműködve bemutatni a többi csoportnak.

A karakter felépítése közben kaptunk lehetőséget különböző képzőművészeti technikák elsajátítására, amelyeket a gyerekekkel is végezhetünk vizuális kultúrájuk fejlesztéséhez, valamint kaptunk egy előadást egy olasz színházi zeneszerzőtől, aki megtanította nekünk, hogyan kreálhatunk zenei alapokat érzések, cselekvések kifejezéséhez.

A kétnapos tréning rendkívül hasznos volt, amelyek tapasztalatait a tanítási órákon is hasznosíthatjuk."

 

Tóth Henrietta

Derkovits Gyula Általános Iskola

 


 

A Platform 11+ projekt Budapesti találkozójáról

 

 

budapest2009. szeptember 4-8. között lezajlott a Budapesti Találkozó, mely egyben a projekt első találkozója is volt. Az Oktató Városok világ vándorkiállítás megnyitóját követően az Oktatási és Kulturális Minisztérium által rendezett nyitó fogadáson, a Kaltenberg Étteremben, Dr. Sándor Tibor képviselte a Minisztériumot.. Jelenléte, lévén, hogy egyaránt tudott kommunikálni az angolszász nyelvterületről érkező partnerekkel és a latin nyelvek képviselőivel is, nagyban hozzájárult az este sikeres lebonyolításához, s egyben megalapozta azt a négy napos munkát, melynek a legfőbb célkitűzése az volt - a konkrét feladatok és programok sikeres lebonyolítása mellett -, hogy a partnerországok színházainak képviselői között a jövőbeni munkakapcsolatokat megalapozó barátságok szülessenek. A további programok is lényegében ezt a célt szolgálták: a prezentációk, a Play Fair felolvasó színházi est, és a Schoolyard Crossing iskolaudvari akció a Derkovits Gyula Általános Iskolában.

 

A Kolibri Színház elsőszámú partnere a következő évben a zürichi Junges Schauspielhaus.

 

 

 

A Platform 11+ projekt partnerei:

 

derkovitsBrageteatret - Norvágia

 

Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház - Magyarország

 

Divadlo Alfa - Csehország

 

Szinházi Intézet - Szlovákia

 

Theater De Citadel - Hollandia

 

Emergency Exit Arts - Egyesült Királyság

 

Elsinor Teatro Stabile Di Innovazione - Olaszország

 

Theater Junge Generation - Németország

 

Junges Schauspielhaus - Svájc

 

Oulun Teatteri - Finnország

 

Pilot Theater Company - Egyesült Királyság

 

Vat teater - Észtország

 

Teatro O Bando - Portugália


 


 

Európai Gyermek- és Ifjúsági Színház

 

 

Idén nagykorúvá válunk. 18. évadunkba érve európai uniós támogatással létrejött nemzetközi együttműködések tárják szélesre a kapukat, hogy minden korábbinál szabadabban szárnyalhasson a Kolibri. Ezek közül a 11 európai ország 12 színháza részvételével induló Platform 11+ ifjúsági színházi projekt keretében a 11-15 éves közönségnek szóló repertoárunkat építjük tovább az elkövetkező négy évben.

A pályázat origójában a tinédzserek életét, identitását meghatározó iskolaudvar áll, amely közösségi térként leképezi a különböző országok társadalmi viszonyait, jellemzőit. A színházak színdarabírókkal, rendezőkkel, drámapedagógusokkal és képzőművészekkel tanulmányozzák a kamaszok iskolai életét, melyből évente saját, illetve a programban szereplő más színházakkal közös előadások, valamint a témához kapcsolódó képzőművészeti alkotások és kiállítások születnek.

 

front

 

A Kolibri három alkotócsoporttal kezdi meg a munkát, két drámapedagógus-rendező és két író budapesti, illetve agglomerációs iskolában, a harmadik pedig Szegeden dolgozik. Az első év végére elkészülnek a magyar ifjúsági színdarabok és kiállítások.

 

A pályázat második évétől indul a szerzők és alkotócsoportok nemzetközi együttműködése, a darabok cseréje, minden évben műsorra tűzve egy, az együttműködésből fakadó új előadást. A pályázat többfelé is nyitott: más, a pályázat keretein kívül született saját bemutató éppúgy kapcsolódhat az eseménysorhoz, mint ahogy az évek során újabb szerzők, rendezők, képzőművészek, iskolák és pedagógusok is bekapcsolódhatnak az együttműködésbe. A projekt keretében készülő színdarabok, képzőművészeti alkotások bemutatják azokat az azonosságokat és a különbségeket, melyek a résztvevő 11 országban leginkább jellemzik a mai fiatalokat.

 

A Kolibri Színház életében különösen fontos a Platform 11+ együttműködés, hiszen sikeres ifjúsági színházi repertoárunk logikus folytatásaként a nemzetközi pályázati támogatás segítségével végre olyan új darabok születnek majd, melyek a magyar fiatalok mindennapi életéhez, valódi problémáihoz kötődnek.

 

A projekt első találkozója 2009. szeptember 4-8. között zajlik Budapesten, melynek során a 11 résztvevő országot képviselő színészek, egy-egy karakter jellemvonását magukra öltve találkoznak a magyar gyerekekkel a Derkovits Gyula Általános Iskola udvarán.

 

A program támogatója:

def flag-logoeac-culture_hu-nagyweb