ASSITEJ

V. GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZAK BIENNÁLÉJA


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Az ASSITEJ Magyar Központ elnöksége határozatot hozott a 2010. május 2-9. között esedékes kaposvári V. Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléjának megrendezéséről, melyet az eddigiekhez hasonlóan egyesületünk Kaposvár Megyei Jogú Várossal közösen fog megszervezni. Fő támogatóink - Kaposvár és az Oktatási és Kulturális Minisztérium - mellett szeretnénk, ha újra patronálóinkként jelennének meg azok a minisztériumok, melyek felismerik a gyerekszínház kitüntetett jelentőségét az ifjúság nevelésében, a bűnmegelőzésben, a szociális esélyegyenlőség megteremtésében.

ass intA külföldi program kiválasztásában és meghívásában továbbra is számítunk a Magyarországon már aktívan tevékenykedő kulturális intézetek támogatására. Kérünk minden olyan társulatot, kritikust, dramaturgot, akik külföldi fesztiválokon vesznek részt és látnak magas színvonalú gyerek és ifjúsági színházi előadást, tájékoztassák erről az ASSITEJ Magyar Központot, ezzel is segítve a nemzetközi program összeállítását.

A magyar előadások kiválasztását Perényi Balázs rendező, kritikus végzi el a 2009. február 15. és 2010. január 31-ig terjedő időszakban.

 

A JELENTKEZÉS FELTÉTELEI:

A felnőtt hivatásos, rendszeresen játszó társulatok önállóan és a felnőtt hivatásos alkalmi társulások szakmai szervezetein keresztül (Magyar Színházi Társaság, Színházi Dramaturgok Céhe, Bábművész testület, UNIMA Magyar Központ, Magyar Bábművészek Szövetsége, Magyar Színjátékos Szövetség, Magyar Drámapedagógiai Társaság, Spiritusz Egyesület, Alternatív és Független Színházak Szövetsége) jelentkezhetnek. Az V. Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléjára

A válogatásnál a művészeti szempontok elsődlegessége mellett figyelembe kell venni a kaposvári helyszínek szcenikai lehetőségeit is.

logo kicsiA jelentkezéseket írásban, az ASSITEJ Magyar Központ titkárságára, Ádám Gréta nevére kérjük címezni. (ASSITEJ Magyar Központ, 1061 Budapest, Jókai tér 10., fax: 1/332-25-85, E-mail: Ez a cím védelemre kerül a spamrobotok ellen, engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse ) Ugyanezen a címen lehet Perényi Balázzsal időpontot egyeztetni. Kérjük, időben kezdjék meg a jelentkezést, hogy minden előadás megtekintésére lehetősége legyen a válogatónak.

A biennálé díjairól, az eddigiekhez hasonlóan, külön szakmai zsűri fog dönteni. Az Üveghegy-nagydíj mellett további ASSITEJ-díjak odaítélésére is sor kerül a versenyprogram megtekintése után.

Kérjük, hogy a társulatok igazgatói, művészeti vezetői, dramaturgjai minden jó gyerekelőadás számára tegyék lehetővé, hogy részt vehessenek 2010. májusában az V. Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléján Kaposváron. Az első négy rendezvényünkhöz hasonlóan, a magas színvonalú versenyprogram bemutatása megerősítheti azokat a pozitív folyamatokat, melyek eredményeképp mindenki számára nyilvánvalóvá válik hazánkban is a gyerekelőadások különleges művészi és társadalmi hasznossága.

 

Budapest, 2009. február 4.

Novák János

elnök

 

Az ASSITEJ magyar honlapja

 

A félig üres - félig telt pohár: gyerekelőadások a mai Magyarországon...

Színház = gyerekszínház...

MÁS...

 

Is the Glass Half Full or Is It Half Empty?.. - in English

THE JOY OF RE-DISCOVERING THE WORLD... - in English

WHY IS IT GOOD?... - in English

 

ANDERS... - auf Deutsch

ENTWURF... - auf Deutsch