Glitterbird –művészet a legkisebbeknek

2003-ban az Osloi Egyetem munkatársai felkeresték a Kolibri Színházat, hogy egy, öt országgal közösen tervezett, együttműködés keretében vegyen részt az Európai Bizottság Kultúra 2000 pályázatán. A Kolibri Színház feladata az volt, hogy három év alatt szervezőként hozzon létre három magyar előadást. Az ASSITEJ Magyar Központ Egyesület tagjai számára pályázatot hirdetett a Glitterbird céljairól, s a legjobb ötletekből választottuk ki a három társulatot: A Bozsik Yvette Társulatát, Rácz Attila Csoportját, a Kolibri Színház négy művészének együttesét.
A Glitterbird – művészet a legkisebbeknek c. közös program az eddig kulturálisan elhanyagolt 0-3 évig terjedő korosztályt tekinti célközönségének. Az együttműködő Norvégia, Dánia, Franciaország, Finnország és Magyarország menedzsmentje félévenként találkozott annak érdekében, hogy össze tudja hangolni a közös munkát. Valamennyi közreműködő művész Osloban találkozott először, ahol alkalmuk volt megnézni a Norvégiában több éve ennek a korosztálynak játszó csoportok munkáit. Másodszor, 2005 októberében, a Kolibri Színházban találkozott a program valamennyi résztvevője a Budapest Találkozón. Itt alkalmuk volt megtekinteni a már elkészült előadásokat egy fesztivál keretében. A délutáni szemináriumokon bemutatták produkcióikat a még el nem készült előadások alkotói is, valamint az ASSITEJ Világszervezet elnöke, illetve magyar pszichológusok, bölcsődei, metodikai szakemberek, újságírók, kritikusok előadásait hallgatták meg a közreműködők. A három éven át tartó együttműködés záróakkordjaként Párizsban egy fesztivál keretében találkozik az összes résztvevő, ahol a magyar program előadásai is megtekinthetők lesznek.